11. Fejezet

Isla de Muerta

Raveena szokásához hívem a hajó korlátján ült, és egy kötélbe kapaszkodott. Mivel sajnos Mr. Cattun meghalt, így a papagája Raveenáé lett. A madár a lány vállán ült, aki elgondolkodva simogatta.

-Hát, lehet, hogy még sem volt olyan nagy ötlet.- Vallotta be fennhangon.- De nézzük a jó oldalát. Ha nem teszem meg, akkor most már a pokolban égnék. Ne nézz ilyen szemrehányóan rám!- Korholta a madarat Raveena.

-Ő nem tehet semmiről. A te lelki ismereted nem nyugszik.- Jött fel a fedélzetre Jack, és a lányhoz sétált.- Egyszer le fogsz onnan esni.

-Remélem nem ma, mert ha jól sejtem nem ugranál értem.

Jack a nőre sandított, és felhorkant.

-Mellesleg, már estem le. Mit gondolsz, hogy kerültem akkor a vízbe, 10 évesen?

-Na látod, ez még nem fordult meg a fejemben.

Raveena elhúzta a száját.

-Jack, kérlek, ne haragudj ennyire rám.

-Én, nem haragszom.

-Dehogynem! Három órája elindultunk, és hozzám se szóltál.- Ugrott le Raveena.

-Nem azért. Nem tudtam, mit mondjak. Haragudnom kéne rád, mert semmibe vetted a kérésem, de akkor eszembe jut, hogy ha nem teszed ezt, akkor most halott lennél.- Nézett a lányra, aki csak csendben hallgatta.- Szörnyű volt végignézni, hogy az a nő, elvágja a torkod. Két percig azt hittem, meghaltál. Borzalmas volt az érzés, hogy most örökre elvesztettelek.- Vallotta be Jack. S Raveena tudta, hogy a kalóz most igazat mond.- Álmomban is átéltem, de meggyőztem magam, hogy csak rémálom, és ez nem történhet meg, de mikor valóságban is ott álltál előttem, torkodon egy késsel, nem tudtam, mit tegyek.- Simogatta meg a lány nyakát Jacket, aki kezdett teljesen elérzékenyülni.- Hogy, mondtad, valamelyik éjjel?

-Elveszíteni soha nem akarlak.- Felelte Raveena halkan.

-Igen, így. Én se akarlak téged elveszíteni, soha. Erre már rájöttem, de ma teljesen biztos lettem benne. Az elmúlt hónapokban megszámolni se tudom, hogy hányszor voltunk olyan helyzetben, hogy akár meg is halhattunk volna, de egyikünk se hitte el, mert tudtuk, hogy úgyis megmentjük egymást, de ma én elkéstem. És a te felelőtlenségednek köszönhetem, hogy ezt a hibámat kijavítottad. Bocsáss meg.

Raveena nem tudott mit szólni. Mindenre számított, de erre nem. Jack karjaiban vetette magát, aki szorosan magához ölelte.

-Te ne haragudj rám. Szólnom kellett volna.

-Most már lényegtelen.- Simogatta a lány haját Jack.- De miért mentél a Bolygó Hollandira?

-Mert Lockot meg kellett kérdeznem, hogy hogyan találhatok rád. Jones felnyitotta a szemem, mind a karddal kapcsolatban, mind az érzéseimmel kapcsolatban. Annyira aggódtam, hogy elkések, és Dobson már végez veled.- Mondta Raveena és Jack szívére hajtotta a fejét, s hallgatta annak a dobogását.

-Bátor vagy.

-Vagy teljesen bolond.

Jack elmosolyodott.

-Furcsa, hogy ez a két érzés milyen gyakran összefonódik. Sokszor azt hiszem, őrültek vagyunk mi ketten.

-Ha végig gondolom az elmúlt két évet, én inkább arra jutok, hogy zsenik vagyunk kicsi bolondsággal.

-De az a bolondság az, amit egymásból váltunk ki.- Fűzte tovább a gondolatot Jack.

-Képzeled Lock már kezd átváltozni valami tengeri állattá.

-Ennek örülök.

-Én meg annak, hogy nem hagytad meghalni, ha jobban belegondolok a másikkal is ezt kellett, volna tenned.

-Nem, őt darabokra kellett volna vágnom azért, amit tenni akart veled.

Raveena az emléktől megborzongott, és még közelebb bújt Jackhez.

-Megérkeztünk.- Nézett a szigetre Raveena.

-Akkor intézzük el gyorsan.

-Biztos fel akarjuk oldani az átkot?

-Persze. Mert már meg akarlak csókolni, és azt akarom, hogy érezd is.- Vágta rá Jack.

Reveena elnevette magát. Hisz még nem sejtette, hogy nem sokára nem lesz min mosolyognia.

A hajó kikötött a hat kalóz pedig elindult a jól ismert barlangba, ahol tömérdek kincs halmozódott fel. A láda a kalózmedálokkal ott állt, ahol évekkel ezelőtt is.

-Esünk gyorsan túl rajta- Javasolta Norrington.

-Díjazom az ötletet.- Állták körül a ládát a többiek.

-Vágjátok meg a tenyeretek, és vérezzétek össze a medált, majd dobjátok a ládába.- Mondta Will.

Raveena elhúzta a száját.

-Muszáj?- Kérdezte.- Nem szívesen vágnám meg magam.

-Pedig muszáj lesz.- Közölte Norrington azzal megvágta a tenyerét. Raveena felszisszent. A mellette álló Jack, felemelte Raveena kezét, és tenyérrel felfelé fordította.

-Légy bátor!- Kérte, és a lány tenyerébe rakta a medált, és megvágta a kezét.- Ennyi volt az egész. Azzal a saját tenyerét is megvágta. Egyszerre dobták a medálokat a ládába.

-S honnan tudjuk, hogy megtört az átok?- Kérdezte Norrington.

-Ha gondolod beléd lövök, és akkor majd kiderül.- Javasolta Jack, de Annamária és Raveena  tekintetét látva, inkább meggondolta magát.- Vagy mégsem.

-Én tudok, egy finom módszert.- Mosolyodott el Will, és magához húzta Elizabethet, majd megcsókolta.

-Mondtam már, hogy jó ötleteid vannak? Próbáljuk ki Elizabethen.- helyeselt Jack.- Csak vicceltem, kedvesem.- Helyesbített gyorsan, mert Raveena már gyilkos pillantást vetett rá.

-Szerencséd, te kalóz.

Jack elmosolyodott, és megcsókolta a lányt, akárcsak Norrington Annamáriát.

-Milyen szép romantikus jelenet!- Lépett be a Véreskezű a bandájával.

-Miért tudtam, hogy meg fognak jeleni?- Morogta Annamária.

-Mert meg volt rá az esély.- Mondta Elizabeth.

-Van egy kis gond. Vagy én szeretlek úgy, hogy azzal nem tud mit kezdeni az átok, vagy az átok megtört.- Súgta Raveena Jacknek.

-Szívem szerint azt mondanám, hogy te szeretsz annyira, de a megtörésre tippelek.- Kötötte be a lány kezét Jack.- Vigyázz!

-Te is. Nem hagyom, hogy bajod essen.- Ígérte Raveena.

Jack a lányra mosolyogott, és a Véreskezű felé fordult.

-A Celien trükk nagyon gyenge volt. Jobban is felkészíthetted volna.

-Legközelebb majd jobban figyelek.

-Nem lesz legközelebb, mert most véged.- Rántott kardot Jack, és lesétált az emelvényről a Véreskezű elé.

-Jobb, ha gyorsan elmondasz egy imát a lelkedért, mert különben késő lesz. Megölni mindent!- Parancsolta Dobson.

Will kardot rántott. Elizabeth a háta mögé állt, hogy egymást védjék, s ő fegyvert rántott. Raveena egy szaltóval leugrott, a földre érkezéskor már a kezében volt a kardja. Norrington és Annamária pedig harcra készen álltak, mely el is elkezdődött. A zűrzavarban Jacket lekötötte egy kalóz, addig a Véreskezű elvett egy medált, majd visszatért Jackhez. Raveena egyszerre két ellenféllel harcolt, mikor átfutott az agyán egy látomás. A szokásos, Jacket megölik.

Azt már nem, gondolta, és gyorsan végzett a kalózokkal, és Jack felé indult, de az útjába állt egy újabb ellenség.

-Hát, soha nem fogytok már el?- Azzal támadásba lendült. Willék ugyanezt gondolták. Jack és a Véreskezű szinte már kint jártak a barlangból, mikor Jack a férfiba döfte a kardját, de az nem halt meg. Jack döbbenten fogadta a tényt.

-Óh, tehát nálad van egy medál.

-Így van, de nálad nincs.- Közölte a Véreskezű, és a fegyverét Jack szívének szegezte.

-Búcsúzz el!

Raveena, és Will ezt észrevette. A férfi a ládánál állt. Gyorsan kikapott belőle egy medált, és Raveenának dobta, aki a levegőben elkapta, és Jack felé kezdett rohanni. A többiek fedezték. A Véreskezű felhúzta a kakast. Rav megszaporázta a lépéseit, de az egyik kalóz elkapta a lábát. A lány nagyot zuhant, és bevágta a fejét. Megfordult, és keresztül lőtte a támadóját, majd nehézkesen talpra állt. Szédülve sietett tovább. Jack belátta, hogy most nagy bajban van. Dobson már majdnem meghúzta a ravaszt, és eldördült egy fegyver. A lövésbe beleremegett a barlang, és kezdett beomlani. Alattuk megremegett a föld. Raveena a porfelhőtől nem látott semmit.

-Tűnés innen!- Kiáltotta Annamária.

-Nem megyek sehova Jack nélkül.- Közölte Raveena.

-Rav…

-Menjetek!- Kiáltott Elizabethre Raveena.

-Sajnáljuk.- Mondta Norrington, és a többiekkel kimenekült. Raveena a kardját előreszegezve hatolt keresztül a kődarabokon, és Jacket kereste. Ám nem találta sehol. A következő rengéstől térdre esett. Fel akart állni, de egy hatalmas szikla zuhant felé. Érezte, hogy ezt nem kerülheti el, akkor viszont, egy erős férfikéz megragadta, és elrántotta a szikla elől. Raveena támadásra készen fordult meg, de mikor meglátta a férfit meglepődött.

-Will.

-Ugye nem hitted, hogy itt hagylak. Gyere!

-De Jack!

-Jack, vagy halott, vagy elkapta a Véreskezű, vagy megmenekült.- Húzta ki Will a lányt, aki kénytelen volt követni.

Mögöttük a teljesen összeomlott a barlangba. Kiérve látták, hogy a Gyöngy már elindult. Megszaporázták a lépteiket, és felugrottak a hajóra. A kötelek mentén felmásztak. Gibbsék segítettek nekik bemászni.

-Na, és Jack?- Kérdezte Elizabeth.

-Nem tudom.- Mondta Raveena, és a sziget felé nézett.

-Biztos él, ismered, mindent megússz.

-Remélem igazad, van, de ha él, akkor elkapta a Véreskezű. De bízok benne, hogy él, mert nem fáj a vállam.

-Most merre menjünk?- Kérdezte Mr. Gibbs.

-Fogalmam sincs.- Vallotta be Raveena. Most tudatosult benne, hogy a Gyöngy az ölébe hullott.- Vagyis, van egy ötletem. Megkeressük Mr. Grayt. Ideje végre találkozni az ismeretlen ellenséggel.

-De hol lehet?

Raveena erősen elgondolkodott. Ő a térkép, akkor tudnia kell. Maga elé képzelte a térképet, és erősen arra koncentrált, hogy hol lehet. Lelki szemei előtt felvillant az alig félnapi járásra lévő Aruba.

-Aruba!- Mondta ki hangosan. Gyerünk emberek! Fél nap alatt ott akarok lenni!- Kiabálta ellentmondást nem tűrően.

Az emberek azonnal a dolgukra rohantak.

-Ananmária!- Szólt át a mellettük halladó Meer Angelre Raveena.

-Igen?

-Mi Arubába megyünk. Ti menjetek Port Royalba. Ott találkozunk két nap múlva. Ha nem érünk oda, akkor ne is várjatok ránk.

-Rendben.- Bólintott Annamária, majd Norrington elforgatta a kormányt, és eltávolodtak a Fekete Gyöngytől.

-Csak kerülj a kezembe Dobson. Széttéplek, esküszöm.- Mondta az ég felé Raveena, és eszébe jutott minden, amire eddig nem emlékezett. Hagyta, hogy végig folyón az arcán egy könnycsepp.