A medál titka
2006.09.30. 19:29
VIII. Fejezet
A medál titka
Miután Jack megfogadta, hogy a Slayer mostani kapitánya megkeserüli tettét a lányhoz szólt.
- Miért tette ezt veled?
- Alkut kötöttem vele.
- Hogy mit csináltál?
- Elvezetem őket az aranyvároshoz, cserébe nem bántanak senki.
- Téged mégis megütött. – mutatott a lány arcára Jack.
- Túl korán mondtam ki az alku rá eső részét. Rám az akkor nem volt érvényes. Meggondolatlan voltam.
- Meggondolatlan? Nem! Felelőtlen. – okította ki a lányt Sparrow.
- Jól van most már tudom! Nem kell kioktatnod! Nem vagy az apám! – vágta Jack fejéhez a lány. Aztán ráébredt, hogy mit is mondott és látszólag elszégyellte magát.
- Nem. Nem vagyok az…
- Még jó, hogy nem! – szólalt fel Slade a bejáratnál állva. Mikor Selene meglátta őt elfordult.
- Nekünk van egy kis elszámolni valónk! – morogta Jack Sparrow és közben felállt.
- Nekünk nincs dolgunk egymással. Vele viszont annál több. – nézett Selene-re Christian.
- Most már semmi közöm hozzád! Felejts el!
- Csakhogy sajnálatos módon alkut kötöttünk. Miszerint te megmutatod hol a város és én nem bántom azt aki a Gyöngy-ön van.
- Pontosan. Éppen ezért nem megyek sehova!
- Kedvesem, te egy olyan álomvilágban élsz, ahol nem létezik más csak te meg az imádott hajód. Csakhogy ez a valóság! – emelte fel hangját Christian. – Meglátjuk, hogy felébredsz-e vagy nem. Hozzátok! – intett két őrnek akik elindultak a rácsok felé.
- Ha jól emlékszem köt az alkud. A hajómért.
- Állj! – Selene elmosolyodott, mert tudta, hogy ezzel tudja majd zsarolni Slade-et.
- Mégis miről beszéltek? – vágott közbe Jack.
- Alkut kötött egy nála erősebb „kalózzal” – szólt a kalózlány.
- Elhallgass! – kiáltott rá a Slayer „kapitánya”. – Nem hiszem, hogy abban a helyzetben lennél, hogy bármikor beszélj! Úgyhogy a helyedben nem emlegetném a barátunkat. Megértetted?
- Fogjuk rá! – azután Christian önelégült arccal távozott a másik két kalózzal együtt. Majd a kalózkapitány ismét odament Selene-hez.
- Kiről beszélgettetek?
- Csak egy régi barátjáról. – legyintett a lány. – Csupán tartozik neki és le kell rónia a tartozását. Ennyi az egész.
- És te honnan tudsz róla? – sejtelmeskedett Jack közben odaadta Selene-nek a rumos üveget és mellé ült.
- Akkor mondta mikor a Slayer-en voltam. – ezután jól meghúzta az üveget és miután ivott az arcának tartotta. Sparrow csak mosolygott egyet és utána a vállához nyúlt.
- Jack, mikor fertőtlenítetted utoljára a vállad? – kérdezte a kótyagos kalózt.
- Nemtudom. – ezután Selene elvette az arcától az üveget és Jack vállára öntött egy keveset.
- Ne a vállamra! A torkomra jobban kell. – veszekedett a kalóz.
- Egy kicsit egyedül hagylak és te már rögtön makacskodsz. – közben levette a kendőt Jack válláról, amit még ő kötött oda. Majd a kendőt és Sparrow vállát is leöntötte rummal. Addig a kalóz a lányra nézett, aztán hozzászólt.
- Miért kötöttél vele alkut?
- Muszáj volt. Ha nem teszem meg a jó ég tudja, hogy mit tettek volna.
- Kivel? – és közelebb hajolt a lányhoz, aki visszatolta a kalózt, anélkül, hogy zavarba jött volna.
- Először is velem. – ezután visszarakta a kendőt Jack vállára és erősen meghúzta azt.
- Héj, finoman!
- Bocsánat. – szótagolta Selene és odébb ült. Aztán egésznap nem szóltak egymáshoz csak másnap reggel.
- Jó reggelt. – mondta Jack a félálomban lévő kalózlánynak.
- Jó reggelt.
- Hogy aludtál?
- Érdekesen. – ült fel a lány. Ezután három kalóz jelent meg tálcával a kezükben, amin kenyér, gyümölcsök és rum volt. Két tálca Gibbs-ékhez került, egy pedig Jack-ékhez. A kapitány egy almát vett el, Selene pedig éppen hogy megfogott egy kenyér darabot, az egyik kalóz megfogta a lány karját és kihúzta a tömlöcből.
- Hé, hé éppen ennék! – rángatta a kezét Selene. Majd Jack is felállt és kiakart menni a kalózlány után, de egy másik kalóz eléállt. A kapitány furán nézett az előtte álldogáló kalózra, aztán odamutatta neki az almát.
- Kérsz?
- Kösz nem. – hangzott a válasz és becsukta a cella ajtaját, végül ő is kiment.
- Hogy is csinálta Will? A megfelelő helyen… a megfelelő időben… nem, erővel! Miért nem figyeltem jobban! – rágódott Sparrow. – Biztos, hogy már rég kint lennénk, ha itt lenne Will. Egyszerűen hihetetlen, hogy fogoly vagyok a saját hajómon! – kiabálta.
- Jack, nyugodjon meg. – mondta neki Gibbs.
- Én nyugodt vagyok. Majd úgyis kitalálom, hogy miként jutok ki innen. – dicsekedett Sparrow.
- De mégis hogyan Jack?
- Hát… azt még nem tudom.
- Akkor gyorsan ki kell találnunk valamit. – jelentette ki Gibbs.
- Igen, muszáj lesz. – gondolta magában a kapitány.
Míg Jack és Gibbs a cellában ötlötték ki a szökést, addig Selene-t a Gyöngy kapitányi kabinjába vitték, ahol már Dean várta egy asztalnál ülve.
- Mondja mégis mi a fenét akar még tőlem, Mr. Dean? – hadarta el a lány. Majd Dean felállt az asztaltól és a lányhoz ment. Ezután a Selene mögött álló kalóz kiment.
- Ez most mire volt jó? – kérdezte értetlenül a kalózlány.
- Gondolom, azok után, hogy Slade így elbánt veled, eszed ágában sem jut elszökni vagy ilyesmi.
- Ne aggódjon, nem fog.
- Remek! Nem éhes? Gondolom nem volt ideje enni.
- Jó, hogy kérdezi! – majd beleharapott a kenyér-darabba, ami egészen addig a kezében volt. – Inkább nem eszek, itt mert még lehet, hogy mérgezett.
- Ugyan már. Akkor már te is mérgezett lennél.
- Ezt hogy érti? – kérdezett gyorsan vissza Selene.
- Úgy, hogy amit a Gyöngy legénysége kapott, azt én küldtem. – mosolyodott el Nicolas. De Selene eldobta a darabka kenyeret.
- Úúú. Ezek szerint te azt gondolod, hogy én mindenképpen meg akarom mérgezni a Fekete Gyöngy legénységét. – ismerte fel a férfi.
- Nem vetem el ezt az ötletet. – válaszolt a lány dühvel a hangjában.
- Rendben. Akkor beszélj nekem arról a híres városról.
- Gondolom maga is ismeri a város történetét.
- Igen, ismerem.
- Akkor nincs mit mesélnem.
- Ugyan-ugyan, Selene. Ajánlok neked valamit.
- Nem érdekel! – közben megfordult és az ajtó felé tartott.
- Még akkor sem, ha a szabadságodról szól? – a lány erre megtorpant.
- Miféle szabadság? – fordult meg Selene.
- Mindig tudtam, hogy egy kalóznak a szabadsága a legfontosabb.
- Mi a lényeg? – vágott közbe a kalózlány.
- Elintézhetem, hogy tovább élj, mint… szabad-kalóz Anglia szolgálatában.
- Ezt most nem mondja komolyan!
- De! A lehető legkomolyabban… bármit megtehetsz majd, amit akarsz.
- És bármit szerzek meg magamnak az Angliáé lesz.
- Beismerem ez egy kis hátrány, de nézd az előnyeit.
- Ennek az „üzletnek” számomra semmi előnye sincs. – ezután Dean odament az íróasztalhoz, majd leült és pakolni kezdett.
- Ez a Jack Sparrow tényleg egy szétszórt alak.
- Csak ne olyan hevesen. – szólt rá a lány. – Ő legalább nem adott fel.
- Tudom, és rettenetesen röstellem a dolgot.
- Most meg mi a frászkarikáról beszél?
- Mikor láttam, hogy megszöktetik az akasztásról és azt, ahogyan Slade bánt el veled ez… valamit megmozgatott bennem.
- Hogy mi?
- Azt hiszem, hogy…
- Kine mondja, bármi is akar az lenni! – hadart bele Selene.
- Jól van. Még nem vagy felkészülve. – közben viaszt kezdett csöpögtetni egy lapra és belenyomta a gyűrűjét. Selene fejében megvillant egy gondolat.
- Gondolom, még mindig nem tudják, hogy merre lehet az aranyváros.
- Nem… Miért te tudod?
- Meglehet. – emelte fel az állát a kalózlány.
- Mit tudsz te, amit én nem? Beszélj mielőtt Slade idejönne. – Selene először nem akart tenni semmit, de belátta, hogy nincs mit tennie.
- Csak viasz kell hozzá! – Dean odaadta a lánynak a viaszt, aki egy gyertya segítségével megolvasztotta és egy lapra csöpögtette. Majd elővette a medálját és a hátsó felét a viaszba nyomta aztán felemelte és visszarakta a nyakába.
- Ott a maguk szigete!
- Remek! – lépett elő Christian egy függöny mögül.
- Maga aljas, szemét! – ezalatt Selene nekiindult Dean-nek, de Slade lefogta a lányt.
- Maga ezt mindvégig tudta!
- Az igazat megvallva én nem tartottam jó ötletnek.
- Ez nem mentség!
- Nem baj! Hála neked, mostmár tudjuk, hogy mit keresünk! – hangzott önelégülten Christian szájából. – Most pedig, ha nem haragszik Mr. Dean. Mi most megyünk. – azzal mindketten kimentek a kabinból, de Selene erősködött, azért, hogy Slade elengedje.
- Nyugodj meg kedvesem! – szorította meg jobban a lányt. Miután egy kicsit lenyugodott Christian visszavitte a cellákhoz, ahol a Gyöngy legénysége már „jól lakott”. Majd a Jack melletti cellába lökte, gyorsan bezárta a cella ajtót, és öntelt mosollyal lépett el.
- Nos? – kérdezett Jack.
- Hogy-hogy, „nos”?
- Hoztál rumot?
- Nem.
- Kár. – közben elfordult. Selene tudta, hogy valamit ki kell találnia, hogy épségben megússzák ezt a kalandot. Aztán a lány elővette a medálját és oda dobta Jack-nek.
- Na. Mi van már? – kiáltott fel.
- Látsz rajta valami használhatót? – a kalóz egyszer-kétszer megforgatta és megszólalt.
- Minek ide két tenger? Miért nem a rumról írnak? Vagy másról? –
Selene teljesen meglepődött, hogy van még valaki aki el tudja olvasni az ősi írást…
|