6. fejezet:

Másnap reggel Elisabeth és Will fáradtan ébredtek, mivel előző este nagyon sokáig beszélgettek mindenféle jelentéktelen dologról.

Például a tenger színéről, és a csillagok fényéről, ahogy tükröződnek a vízen. Szinte mindenben egyetértettek. Tudták, hogy a tenger nagyon sokszínű, mindig másik arcát mutatja a hajósoknak, illetve, hogy a csillagok is mindig más képet vetítenek a földre, vagy éppen vízre.

Ezek olyan témák, amelyek önmagukban nem sokat érnek, mégis, ha valaki őszintén kifejti a véleményét róluk, akkor a hallgató felek megismerhetik ezen keresztül.

Ők is így voltak egymással, igaz, nem megismerkedniük kellett, azon már sok évvel ez előtt túl voltak. Egyszerűen csak, az egymásban bekövetkezett változásokat kellett felfedezniük.

Szóval, ott tartottam, hogy William Turner és Elisabeth Swann igencsak későn keltek föl ezen a bizonyos napon.

- Jó reggelt Lizzy! – köszönt Will, mikor észrevette, hogy Elisabeth is felébredt.

- Neked is Will! – köszönt vissza a nő. – Már amennyire jó lehet ez a reggel.

- Ne legyél pesszimista Lizzy, gyönyörű napnak nézünk elébe – mondta Will, majd bíztatóan rámosolygott egykori jegyesére.

- Gondolod? – a nő még mindig bizonytalan volt.

- Nem gondolom, tudom. A nap gyönyörűen süt, a tenger csillámlik, Port Royal lakosai pedig minden bizonnyal boldogok és élvezik az életet. Tegyük mi is ezt, azzal úgysem megyünk sokra, ha aggódunk. Úgyszólván felesleges időpocsékolás lenne.

- Még a végén meggyőzöl és elhiszem, hogy igazad van – válaszolt Elisabeth.

- Ez mon seul désir.

- Egyetlen vágyam – suttogta a nő egykori kedvese szemébe nézve a francia szavak jelentését.

- Hát még emlékszel rá?

- Nem lehet elfelejteni? Gyönyörű volt a naplemente, mikor a fülembe suttogtad.

- Anélkül persze, hogy beszéltem volna az adott nyelvet. Emlékszem, mennyit szenvedtem vele, a kovácsok nem nyelvtudásukról híresek.

- És a kalózok? – kérdezte a nő, bár tisztában volt a válasszal. Mégis, Will véleményére volt kíváncsi.

- Nem hiszem, hogy egyértelmű választ vársz, inkább csak arra próbáltál rávilágítani, hogy nem vagyok kovács. Azt hiszem, az ember elsősorban az, aminek vallja magát. Ha az előbb kovácsokról beszéltem, biztosan nem a mai Will Turnerre céloztam. Mikor azonban ezeket a szavakat hallottad, még gyűlöltem a kalózokat kegyetlen tetteikért. Azokban az időkben nem tudtam, hogy közéjük tartoztam, te viszont már akkor vonzódtál hozzájuk. Azt hiszem, engem is csak a medálom után vettél észre.

- Ez nem igaz Will, mikor megpillantottalak, rögtön beléd szerettem! – szólt közbe Elisabeth.

- Érzéseidet azonban csak erősítette a medál. Izgalmasnak tartottad egy kalóz szerelmét, mára pedig már több kalózét is annak tarthatod. Van amelyik ugyan már csak emlék, de némelyik még ma is lángol.

- Én inkább azt hiszem, mind emlék már.

- Bánod? – kérdezte Will, komolyan Lizzy szemébe nézve.

- Nem tudom, minden össze van keveredve bennem, fogalmam sincs mit akarok, és hova tartozok.

- Azt hiszem, ezzel nem vagy egyedül, én is pont így érzek. Két kalóz lány szerelmének elvesztése után. Ráadásul, mindkettőt egy ember miatt veszítettem el.

- Jack Sparrow – Elisabeth egészen halkan ejtette ki a nevet, bár semmi szükség nem volt rá. A név kiejtésére azért, mert mindketten tisztában voltak azzal, kire célzott Will, a suttogásra pedig, mert rajtuk kívül senki sem volt a kis házban.

- Igen, Ő – mondta halkan a férfi. – Az a furcsa, hogy Isa és Jack elhajózása a napokban történt, mégis, mintha hetek, vagy talán hónapok teltek volna el azóta. Mintha csak egy régi, rossz emlék lenne. Ugyanakkor persze tudom, hogy mindez csak a napokban történt.

- Nekem sajnos még nagyon friss a seb – mondta Lizzy.

- Mit szólnál hozzá, ha veled is megpróbálnánk elfelejtetni? Azt hiszem, szánhatunk erre egy napot!

- Jó ötlet, bár nem sok esélyt adok neki.

- Azért próbáljuk meg, hátha sikerül. Én örülnék neki.

Isabella és Aurélie még másnap reggel sem szólt Jackhez és Barbossához, ennél sokkal jobban bántotta őket az előző este elhangzott pár mondat. Úgy érezték, Barbossa legbelső énjüket sértette meg, Jack pedig ehhez adta alá a lovat.

Elvégre, két férfi túl kevés ahhoz, hogy kiismerje a gondolataikat, az érzéseiket! – gondolták mindketten. Ha úgy vesszük, igazuk is volt, két nő, tele élettel és szeretettel, és így lealacsonyítva, általánosságban beszélnek róluk.

- Nem tudom mi lelt Hectorra. Nem szokott így viselkedni, eddig még sosem mutatta ezt az oldalát.

- Én nem ismerem őt annyira, mint Te, de ez nekem is elég furcsa. Meg voltam győződve róla, hogy szeret téged, erre tessék… - mondta Isabella.

- Szerintem szeret is Isa, még a Bennel közös kalandom után is visszaengedett magához.

- Lehet, hogy igazad van – vélte Isa. – Mindenesetre megérdemelnék, hogy jól megleckéztessük őket. Nekem aztán senki se merje azt mondani, hogy még mindig azt szeretem, akiért gyerekes fejjel rajongtam! Jack Sparrow a múlté!

- Tényleg megérdemelnék. Találjunk ki valamit, vagy jól sejtem, hogy már ötleted is van?

- Természetesen – mosolyodott el Isabella. – Van egy hajó, ami mindkettejük szívéhet közel áll. Kössük el, mikor éppen nem figyelnek ránk.

Aurélie szeme erre felcsillant, majd barátnőjére nevetett. Isa erre csak megcsóválta a fejét, hiszen maga sem gondolta, hogy Aurélie ennyire könnyen benne lesz a hajó elkötésében, vagy ahogy Jack mondaná, kölcsönvevésében.

Miközben a két nő ördögi terveit szőtte, Jack és Barbossa sem volt tétlen. Ők ketten rumot iszogatva fejtegették, mi lehet a két nő haragjának az oka.

- Nem értem őket, itt van két remek kalóz, kiváló férfiak ők pedig inkább a magányt választják – így Jack.

- Sosem fogom megérteni a nők észjárását. Aurélie inkább örülne, hogy kiszabadult, hogy kiengedtem – mondta Barbossa.

- Olyvá tűnik, neki még ez is kevés. Hálátlan teremtés, megérdemelné, hogy visszazárd!

- Lehet. Azonban, amilyen esztelen még a végén ismét annak a Bennek a karjaiba vetné magát. Nem zárhatom vissza, ekkora rosszat nem tehetek magammal, hiszen Aurélie igazán remek nő.

- Hm, ez látod igaz – mondta Jack.

- Hogy mondod? – húzta fel a szemöldökét Barbossa. – Mégis honnan tudod, milyen nő Aurélie?

- Sehonnan, igazán sehonnan, csak gondolom.

- Jack?!

- Kalóz!- vágta rá a férfi, majd dülöngélve fölállt.

- Gondolhattam volna.

Jack erre elhúzta a száját, Barbossa viszont folytatta.

- Tudod Jack, néha arra gondolok, egészen jól ellennénk mi hatan. Te, Aurélie, Isabella, Elisabeth, Will Turner és én.

- Azt a boszorkányt inkább hagyjuk ki ebből az egészből! – mondta Jack, Elisabethre célozva.

- Hihetetlen, de mihelyt végigmondtam a neveket, rájöttem, én is pontosan így érzek Aurélievel kapcsolatban.

- Mit szólnál, ha cserélnénk?

- Tessék, Jack? – értetlenkedett Barbossa.

- A tied lehet Elisabeth, Aurélie pedig az enyém. Így mindenki jól járna, férfiasan helytállhatnánk. Kivéve persze Lizzy és Aurélie, mert ők tulajdonképpen nők.

- Őrült vagy – állapította meg Barbossa Jackre nézve.

- Inkább becstelen.

- Együtt a kettő.

- Ebben kiegyezhetünk, Barbossa kapitány.

- De nem a Gyöngy kapitánya, igaz?

- Igaz.

- Mert a Gyöngy most hagyja el a sziget partjait – mondta Barbossa.

- Ig…Micsoda? – ugrott fel Jack, majd üvöltve a part felé kezdett rohanni.

A hajót azonban nem érhette utól, fájdalmasan kellett végignéznie, amit az egyre távolodik a szigettől, míg végül elnyelte a horizont.

Ekkor ért a férfi mellé Barbossa.

- Ez a harmadik alkalom, hogy végig kell néznem azt, hogy valaki más hajózik el a hajómmal.

- Minden bizonnyal borzalmas érzés lehet. A hálátlan teremtések, most mit csináljunk? – kérdezte Barbossa.

- Esetleg eredjünk utánunk a te hajóddal? – vetette fel Jack.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, a hajó elment Jack, nem tudjuk merre. A Fekete Gyöngy pedig…

- A Karib-tenger leggyorsabb hajója, szinte utolérhetetlen – fejezte be Jack Barbossa megkezdett mondatát.

- Igen.

- Kénytelenek leszünk rumba fojtani a bánatunkat.

Azzal a sziget belseje felé vették az irányt, és letelepedtek egy halom rumosüveg mellett.

Aznap este egy hatalmas, Fekete vitorlájú hajó kötött ki Port Royal városában. Elisabeth és Will, akik figyelték a hajót, mióta csak feltűnt a horizonton, a legdúrvább kifejezéseket igyekezték összegyűjteni, hogy tudják mivel köszönteni Isabellát és Jacket.

Mikor azonban Isa mellett nem Jack szállt partra, igencsak meglepődtek. Annyira, hogy meg sem tudtak szólalni, nem hogy  válogatott káromkodásokat az érkezők fejéhez vágni.

Végül Elisabeth volt az, aki magához tért meglepődéséből.

Köszönt a két nőnek, és röviden tudatta velük, hogy jó lenne, ha bemennének Will házába, mert néhány dolgot tisztázniuk kellene.

A négyes így is tett, csöndben, de együtt sétáltak el William Turner házáig.