1., rész – A Bermulón

Magányos hajnal volt a fekete vitorlás hajón. Egy lány ült a hajó orránál, egy dalt dúdolgatva:

„Yo ho, yo ho, a pirate's life for me.
We pillage, we plunder, we rifle, and loot,
Drink up, me 'earties, yo ho.
We kidnap and ravage and don't give a hoot,
Drink up me 'earties, yo ho.

Yo ho, yo ho, a pirate's life for me.
We extort, we pilfer, we filch, and sack,
Drink up, me 'earties, yo ho.
Maraud and embezzle, and even high-jack,
Drink up, me 'earties, yo ho.

Yo ho, yo ho, a pirate's life for me.
We kindle and char, inflame and ignite,
Drink up, me 'earties, yo ho.
We burn up the city, we're really a fright,
Drink up, me 'earties, yo ho.

We're rascals, scoundrels, villans, and knaves,
Drink up, me 'earties, yo ho.
We're devils and black sheep, really bad eggs,
Drink up, me 'earties, yo ho.

Yo ho, yo ho, a pirate's life for me.
We're beggars and blighters, ne'er-do-well cads,
Drink up, me 'earties, yo ho.
Aye, but we're loved by our mommies and dads,
Drink up, me 'earties, yo ho.”

-Miss Crue, hát maga meg miért ül itt egyedül?
A lány összerezzent, majd a hang irányába fordult. Ott egy kéjesen vigyorgó, mégis, csöppet álmos képű, kalapját igazgató kalóz tűnt állt.
-Oh, kapitány, bocsásson meg, nem tudtam, hogy hajnalban is sikálni kell a fedélzetet. –jegyezte meg gúnyosan a hölgy.
-Miss Crue, magának a világért sem kéne. Elég volna, ha megtisztelne a megjelenésével a kabinjában, amikor látogatóba igyekszem önhöz.
-Valóban?
-Ahogy mondom, drága, és már csak egy kérdésre nem válaszolt.
-Mégpedig mire?
-Arra, hogy miért ül itt egyedül. –tárta szét a karját a férfi.
-Elnézést, Sparrow kapitány, csak kijöttem, egy kis friss levegőt szívni.
-Áh, a szabadság illata. –meredt a távolba a kapitány – igen, azon csak egy dolog kerekedhet föl.. a rum! –mondta, s máris elindult a rumospince kulcsaiért a fedélzeten, kissé dülöngélve ugyan, mégis mosolyogva. Mire visszatért, már meg is találta a megfelelőt, és intett a lánynak, hogy menjen utána. A zár egy kattanással kinyílt, és szemük elé tárultak hatalmas hordórakások, és koszos, ázott szekrénysorok, polcaikon heverő poros üvegekkel. Jack végigsétált egy pár állvány mentén, majd a magasba nyúlt két, ugyancsak ütött-kopott üvegért. Amint levette őket, távoztak a helyiségből, és visszamentek a fedélzetre.
-Ettől mindjárt jobban érzi majd magát, Rachel! –monda a kalóz, miközben kibontotta az üvegeket.
-Köszönöm, kapitány, de megvagyok ezek nélkül is.
-Ugyan már kedves, hisz elvégre, maga is kalóz...-nyújtotta át Jack az egyik üveget a lánynak, az utolsó szót suttogva.
-Ezt mire véljem, Mr. Sparrow?
-Ugyan, Miss Crue, én tudom, hogy örülne egy kis boldogságnak. –csóválta a fejét vigyorogva a férfi.
-Szöh.. Boldogságnak.. ön szerint, nem vagyok elég boldog? –kérdezte a nő, önkéntelenül elmosolyodva.
-Örülne egy kalóznak, én tudom...
-Áh, szóval ezzel szokta levenni a lábukról a nőket. –csatlakozott Elizabeth Swann a társasághoz. – nekem is mondta már ezt, mégsem vált be az igaza.
-Áh, Miss Swann. Miből gondolja?
-Onnan, hogy hiába győzködött, még mindig Will Turner jegygyűrűje van a kezemen, és nem az öné.
-Hogy maga milyen egy számító alak. –jegyezte meg könnyedén Rachel. – nem gondoltam volna, hogy minden nőnek ezt mondja.
-Hát, látod Ree, mégiscsak vén kalóz. –vigyorgott Elizabeth.
-Ahogy mondod, Lizzie.
Azzal elsétáltak az árbócok felé.
A Fekete Gyöngy szépen hasította a vizet, mégis lassacskán, célok nélkül. Jack többször is belenézett a tájolójába, az mindig imbolygott. Ám ahogy teltek a napok, egyre inkább egy valami, pontosabban valaki felé kezdett mutatni.. Ez ugyancsak elbizonytalanította a kapitányt, azt tette, amit általában szokott – semmit.
-Kapitány! Jack.. –sétált a kapitány felé Rachel, aki éppen elmélázva forgatgatta a kormánykereket.
-Igen? Áh, örülök a szerencsének, Miss Crue. Minek köszönhetem látogatását? Oh. Csak nem a nevemen szólított? –frappánskodott Jack.
-Ahogy hallotta, kapitány.. a de Jack, elárulnád, hogy mégis mi az útirány?
-Áöah.. –nyögte Jack, majd előkapta a tájolóját.
-aaaz... irááánny... nagyjáából.. öhm.. hát, tulajdonképpen, az mindegy! –monda a kapitány, majd felhúzta szemöldökét, és szélesen elvigyorodott, miközben zsebre dugta a különös tárgyat.
Rachel úgy nézett rá, mint aki minden áron azt akarta volna bebizonyítani, hogy ő tulajdonképpen maga észak és dél.
-Szóval?
-Nem értem a kérdését, Miss Crue.
-Szóval most csak úgy megyünk a tengeren, mint valami tücsök a műanyagcsőben?
-Hát, nem értem, honnan gondolta, meg hogy honnan ez a meglepően csodálatra méltó példa, de.. igen!.
-Áh.. nem akarunk megszerezni valami kincset, vagy egyebet?
-Iiiiigazából..
Ekkor egy váratlan pillanatban ágyúdörrenés hallatszott, majd mindenki a hang irányába fordulva, megpillantott egy szakadt vitorlával, töltött ágyúkkal, és kardot lóbáló, különös legénységgel feléjük közeledő hajót.
-Ez meg mi? –ráncolta homlokát Jack.
-Nem lehet.. –meredt a hajóra Rachel, miközben a Gyöngy és a másik hajó között vészesen fogyott a távolság.
-Mi az? –ejtett egy fintort a kapitány.
-Ez a Bermulón..
-Mi? –kiáltott fel Jack, ha egészen hanyagul is, hiába próbált nemtörődömséget erőltetni a hangjába, hallatszott, hogy fél.