4., rész –  „Ez a nevem, valóban..”

-Hát akkor miért nem megyünk innen gyorsan? –kérdezte az egyik matróz.

-Meg kell állítanunk Marvolo-t. –felelte Rachel.

-Á-á! Neeem, nem! NEKED!  Kell megállítani, ha akarod, nem pedig nekünk. – mondta fennhangon Jack.

-Jack! Rachel-nek igaza van! -szólalt meg Elizabeth.

-Igen, és kikötünk azon a szigeten, mégpedig minél hamarabb! –zárta le az ügyet William, és elindult a csónakok felé.

Hamarosan két kis csónak evezett a vízen, a különös sziget felé. Az egyikben ült Jack, Gibbs-el, és még pár matrózzal, a másikban Rachel, Elizabeth-tel, és Will-el. A csónakok szinte egyszerre kötöttek ki a szigeten.

-Sparrow kapitány! –sétált oda Ree a férfihoz. – úgy vélem, hogy a sziget belseje felé kell mennünk.

-hm.. hová is raktam a tájolóm? –mondta Jack, majd átnézett az előtte álló lány feje fölött. Kikerülte, és belenézett az iránytűjébe. Az megint csak imbolygott, és utána egy irányba mutatott.. -Öhm.. körülbelül.. arra kell mennünk. –mutatott Jack a legnagyobb pálmafa felé.

-Nem, nem arra. Utánam! –indult el Rachel. Mindenki őt követte.

Jack lemondóan sóhajtott, majd utánuk iramodott.

-Miss Crue! Miből gondolja, hogy a helyes irány arra van, amerre ön hiszi?

-Nem gondolom, hogy erre van a helyes irány. Tudom, hogy erre van Marvolo lelke.

-Áh, így már sokkal meggyőzőbb. –bólintott elismerően Jack- és mégis, mi az, amit keresünk?

-Nemtudom.

-Nem tudja? Hogy akarja megtalálni azt, amiről nem tudja, hogy néz ki, mi az, tárgy, vagy élőlény, esetleg fogalom, nem tudja, mit csinál, csak azt, hogy valószínűleg –hangsúlyozta Jack ezt a szót -  Marvolo lelke van benne?

-Könnyen, és egyszerűen.

-Khm... miből gondolja, hogy ilyen könnyedén kell venni?

-Onnan, hogy Marvolo olyan volt, mint maga. Olyan.. olyan...

-Olyan okos, kapitányos, elbűvölő, mint én?

-Olyan együgyű, öntelt, és makacs kalóz, aki azt hiszi, hogy semmit nem kell ügyesen megcsinálnia, legyint egyet, úgysem jönnek rá, mert nem érnek fel akkora ésszel önhöz képest, mint maga.

-Valóban ilyen lennék? –ráncolta a homlokát Jack.

-De ettől függetlenül, belül jó ember. –mondta Elizabeth.

-Igen, én egy színes egyéniség vagyok. –húzta ki magát vigyorogva Jack.

-Igen, sok benne a fekete, amitől sötét az agya..- súgta oda Ree Lizzy-nek, majd mindketten felnevettek.

A kis csoport némán haladt egy ideig, majd később kezdett eltűnni a feszengő hangulat, s többen is beszélgetni kezdtek valakivel. Mr. Gibbs és Will különös témába elegyedtek arról, hogy miért is kellett annyiszor megfoltozni a Fekte Gyöngy vitorláját, Rachel és Elizabeth könnyedén beszélgetett az úri hölgyekről, hogy ők miért váltak el attól az életformától, a legénység többi része pedig olyan dolgokon vitatkoztak, mint például a rumospince kulcsainak őrzése. Jack egyedül dülöngélt a társaság elején, és azon gondolkozott, hogy mivel is puhíthatná meg az örökös ellenségeskedést közte, és Rachel között.

Hamarosan egy kis tisztásra értek, ahol egy sziklatömegből kristálytiszta, hideg patakocska csordogált.

-Szerintem, üljünk le egy kicsit megpihenni, és töltsük meg a kulacsokat. Aztán vágjunk neki újból az útnak. –vetette fel a témát Marty.

-Remek ötlet! Kapitány? – felelte Gibbs.

-Mi? Ja, igen, persze, rendben. Ocsúdott fel elmélázásából Jack.

-Miss.. talán maga tudja, hogy mivan mostanában Jack-el?  -súgta oda Gibbs Rachelnek, de szemét még nem vette le a kapitányról.

-Mi lenne? Semmi. Legalábbis, szerintem. Én nem vettem észre változást rajta.

-Persze Miss, megértem, de mi már régebb óta ismerjük a kapitányt. És nem ilyennek tudtuk mindig.

-Szerintem csak észrevett magában valamit, ami eddig nem bújt elő. –kacsintott Will Gibbs-nek.

-Áh, Will, értem már. –mosolyodott el a kalóz.

-Mi az? –kérdezte a lány. –miről nem tudok?

-Arról, amiről én se. –sietett a válasszal Elizabeth.

-Hát ti bolondok vagytok...-csóválta a fejét Rachel, majd elindult a forráshoz, hogy megtöltse kulacsát.

Odatartotta a forráshoz, és máris kezdett csordogálni a víz bele a kulacs nyakába.

-Miss Crue.. beszélhetnék önnel? –botorkált oda Jack, tőle szokatlan módon, komor arccal.

-Persze, kapitány, mondja csak. -felelt könnyedén a lány, még mindig a vízhez tartva kulacsát.

-Négyszemközt..

Rachel felegyenesedett. Elvette a kulacsát a forrástól, és megfordult, rápillantva Jackre. Fürkészte az arcát, és összehúzta szemöldökét, de a férfi arca kifejezéstelen volt. A lány bólintott. Jack megfordult, intett maga után Rachelnek, jelezve, hogy jöjjön, és elindult a tisztás egy távolabbra eső fele felé.

Amikor odaértek, ismét megfordult, és szembenézet az előtte álló személlyel.

-Hallgatom, Jack. –felelte Rachel.

-Khm.. Ree.. szóval.. tisztázni szeretnék valamit.

-Mégpedig?

-Hát.. hogy is mondjam.. Szóval..

A lány értetlenül nézett rá.

-Azt szeretném kérdezni, hogy mit érez maga irántam? –forgatta a szemét Jack.

A lány először hallgatott, aztán felháborodott csodálkozással kinyitotta a száját, hogy mondjon valami szemrehányást Jackre. Ám a kapitány nagy csodálkozására, később mégsem tette. Eltelt pár néma, feszengő másodperc, majd Rachel megszólalt.

-Semmit nem érzek maga iránt. –nézett komolyan Jack szemébe. Az állta a tekintetét, majd végül így felelt.

-Köszönöm, hogy áldozott rám ennyi időt. –mondta, majd elindult vissza a többiekhez.

-Jack! –kiáltott utána Rachel, és elindult. Amint utolérte a kapitányt, eléállt. Jack megtorpant.

-Miss Crue?

-És maga mit érez irántam? –döntötte el egy kissé a fejét a lány.

Jack a szája elé tette kezét, és gondolkodott. Aztán, miután látta, hogy Rachel nem változtatja a helyzetét, és türelmesen vár, végül megszólalt.

-Miből gondolja, hogy érzek valamit? –húzta fel a szemöldökét, mégis elmosolyodott.

-Kérdéssel felel, kapitány? –jegyezte meg gúnyosan a lány. – És maga miből gondolja?

-Hát.. kíváncsiság.. Tudni akarom.. –mosolygott sejtelmesen Jack. – De az én kérdésemre még nem felelt, Ree.

-Ree.. nos, ez a nevem, valóban.. és a kérdése? Hát, hogy is mondjam... kíváncsiság.. tudni akarom.. – mosolygott a lány is.

-Áh, Miss Crue.. igaza van, ez a neve. És ha tudni akarja, meg én is tudni akarom...-hajolt közelebb Jack Rachelhez.

-Akkor? –vigyorgott a lány

-Akkor talán megmásíthatná a döntését..- Jack még mindig közeledett Rachelhez

-Melyik irányba?

-Talán a jobbik felé.. –vigyorgott a kapitány. Már alig volt egy kis hely közöttük, -kizárólag Jack jóvoltából, a lány meg sem mozdult – amikor Gibbs odakiáltott:

-Kapitány! Indulhatunk?

Jack olyan erővel fordult el onnan, hogy kis híján ő is elesett, viszont Rachelt sikerült feldöntenie.

-Ohh, Miss Crue, ne haragudjon. –nyújtotta a kezét. Ám a lány félrelökte, és egyedül feltápászkodott.

-Köszönöm, kapitány. –nézett szúrósan a kalóz szemébe, majd kikerülve visszasétált akkora már teletöltött kulacsához.

-Igen, Gibbs.. menjünk.. –felelte a kapitány majd Rachel után ő is odasétált a forráshoz, felvette kardját, pisztolyát, és egyebet, amit azelőtt ledobott magáról, majd elindult oda, ahova eddig tartottak.