6., rész – Fogságban

-Mia.. miből gondolja? –húzta fel a szemöldökét Jack.
-Hát.. –mondta Mia, majd megcsókolta Jacket. Az csak nézett, de mégsem próbált kiszabadulni a lány kissé túl szoros öleléséből. Nem is volt rá alkalma, Mia szinte azonnal elengedte. Kivett a kalóz mögül egy kardot, és a maga elé tartotta.
-Nem fogom hagyni, hogy megöljetek! –kiáltotta, majd egyenesen Rachelhez szaladt, és beleszúrta a hasába a kardot.
Jack felkiáltott, majd ő is csöndben maradt. Mindenki ijedten nézte a vértől fuldokló Rachel-t, és Miát, kezében a véres karddal. Rachel összeesett, és felnézett Miára. Pár percig szomorúan nézett a lány szemébe, majd felpattant, és kicsavarta kezéből a kardot. Az hátrahőkölt egy pálmához, de már későn: Rachel belevágta a fegyvert. A lány összeesett a fa tövében, és meghalt.
Rachel leroskadt a földre, és egyre nehezebben bírta tartani magát, majd ő is elfeküdt.
-Rachel! –szaladt oda Elizabeth -Rachel, jól vagy?
-Hát, igen, leszámítva, hogy átlyukasztott egy kard.. –köhögte a lány.
-Gyertek, emeljük fel! Valaki hozzon gyorsan kötszert a hajóról!
-Olyanunk is van? –kérdezte Jack.
-Én hoztam.. Á, hagyjuk! Will, te tudod hol van, ugye?
-Persze! Rögtön jövök! –mondta, majd elszaladt.
-Nehm, nehemm.. kell.. Semmi bajom! –mondta Rachel, és megpróbált felállni, ellökdösve Elizabeth kezét.
-Nem! Te most feküdj! Ha nem maradsz nyugton, akár meg is halhatsz! –szólt a lány.
-Hát és? Nem félek a haláltól. –mondta Rachel. Szavait hatalmas hallgatás követte, ahogy mindenki a szemébe nézett, amely most komoran, kissé dühösen nézett. A csendet csak a lány nyöszörgő levegővételei törték meg.
-Sosem féltem.. Egyszer. Meg is haltam.. Majdnem.. de ez most nem lényeges. Induljunk a hajóra, és keressük meg a többi lélektöredéket. –mondta, majd felállt, és elindult a part felé. Ám egyszer csak összeesett, és nem mozdult..
-Rachel!
Elizabeth és Jack odaszaladtak hozzá. A lány felültette Ree-t egy fához, hátát annak a tövébe támasztva.
-Meghalt?
-Nemtudom.. –mondta remegő hangon, kétségbeesetten Elizabeth, majd ujjait a lány csuklójára helyezte. –nem, még él. –mondta, hatalmas megkönnyebbüléssel.
-Hol van már Will? –kérdezte Jack, majd a part felé nézett.
-Itt vaaan, velünk.. –hallatszott egy mély, kissé hörgő hang egy bokor mögül. Hamarosan ki is lépett onnan a gazdája, egy szakállas, hollófekete haját ősz szálakkal csíkozott, kövér, keménykalapos ember. Csettintett egyet, majd a háta mögül valaki előráncigálta Willt.
-Will! –kiáltotta Elizabeth, és elindult a fiú felé.
-Ne!- fogta meg a karját Jack.
-Mit akar? Pénzt? Rumot? Hajót?
-Nem, kedvesem.. –vigyorgott az alak, ami által kicsillant pár koszos aranyfoga – a lelkemet akarom.
Elizabeth rémült arcot vágott, majd Rachelre nézett. A lány ugyan nem mozdult.
-A lányt akarja?
-Miát? Ugyan! –nevetett a Marvolo – az a lány csak egy naiv, gebe kis liba! Épphogy megfelelt arra, hogy belérakjam a lelkem.
-Maga undorító.. rumvedelő.. gonosz.. –fintorgott Elizabeth.
-Én inkább úgy mondanám, hogy rettegett kalóz. –húzta ki magát Marvolo, amivel csak azt érte el, hogy mégjobban kidudorodott az amúgy is méretes hasa.
-Mit akar?
-Mondtam: a lelkemet.. –felelte a kapitány hunyorogva.
-Honnan a fenéből tudnánk, hol van a maga lelke? –kérdezte szemrehányóan a lány.
-Tehát, nem tudjátok? –kérdezte a kapitány – akkor honnan tudtok Miáról?
-Mia meghalt. –mondta Jack.
-Mi? –komorodott el Merrbool.
-Meghalt. Nem tudjuk, mi van a lelkeddel. –felelte Elizabeth.
Marvolo körbenézett, és odabotorkált a halott lányhoz. Megnézte, megfordította, majd felállt.
-Ki ölte meg? –kérdezte
Nem volt válasz
-Azt kérdeztem, ki ölte meg!?
Csend
-Hát jó.. ha nem akartok beszélni, akkor mindannyian velem jöttök! Elfogni! –mondta, majd csettintett, és a legénysége az összes Gyöngybéli matrózt elfogta.
-Vigyétek a tömlöcbe őket, és kössétek meg mindegyiket!
-Kérem! Van egy sebesültünk! –mutatott Elizabeth Rachelre.
A kapitány néma maradt. Meresztgette szemeit, majd megkérdezte:
- Ez a lány.. –szólt- hogy sebesült meg?
-Mia szúrta belé a kardot – felelte a lány, kissé tartózkodóan.
-És ő ölte meg Miát? –kérdezte
Ismét csalódnia kellett foglyai válaszoló készségében, s ezt tudván, folytatta:
-Rendben. A cellákhoz velük! –intett a kapitány, majd elindult a Bermulón felé.

*

„Lágy szél fújása, a tenger szép zúgása, a hold árnya reánk vet, ma fényt..”
A sós tengeri illat betöltötte a levegőt, mind a kabinokban, a fedélzeten, és a rácsok mögött is. Nem hiába, megmaradt a sok lemerülés illata, -a só, a büdös láp, az iszap, és még egyéb más mellet- az egész hajón. Jack matrózai nagyrészt aludtak, vagy bambultak a ketrecekben. Jack nézte, ahogy a hajó dőlöngésétől egy olajlámpa igencsak leesni akaró erővel himbálózott az egyik gerendába vert szögön. Elizabeth, Will karjaiban szundított, amíg jegyese a haját simogatta, és megpróbált csatlakozni szerelméhez.
Rachel is itt volt, de mindenkitől –úgy ahogy- távol, egy külön cellában, magányosan feküdt ájultában. A többiek kezdtek aggódni, hogy miért nem kel már fel, vagy él –e még egyáltalán. Ugyan azt Marvolo kapitány megengedte Elizabeth-nek, hogy ellássa a lány sebeit, de nem tért magához, és nem is lett jobban. Erre a következtetésre attól jutottak, hogy még mindig mozdulatlanul hevert a földön.
-Mr. Gibbs.. –szólt Jack
-Kap’tány? –kérdezte a matróz.
-Ha kijutunk innen, megeszem a kalapom.
-De kapitány.. nem lenne jó valaki más kalapja? –csodálkozott a férfi. Nem is azon, hogy a kapitánya ilyen együgyűségeket beszél, hanem azon, hogy a saját kalapját ilyen kockázatnak tenné ki. (Főleg most, hogy nincs Crocken a közelben.)
-Nem, Gibbs.
-Értettem, uram.
-Öhhü.. –nyöszörgött valaki.
Mindenki –aki ébren volt- a hang irányába fordult. Rachel feltápászkodott, megtapogatta sebeit, majd körülnézett.
-Nem.. nem.. nem! –esett pánikba.
-Áh, Miss Crue! Látom, felébredt! –fordította el fejét Jack.
-Nem lehet.. hogy kerültünk ide? Megtalált?
-Kicsoda?
-Jaj, maga szerencsétlen.. vajon, kicsoda!!?
-Áh, Marvolo? Igen, meg. De kieszeltem egy tervet, amellyel hamarosan megszökhetünk.. –húzta össze szemét Jack.
-Akkor itt maradunk, amíg le nem porhad rólunk a hús. –felelte egykedvűen a lány, majd felült.
-Ugyan, kérem! – szólt Jack- miből gondolja?
-Abból, hogy amit maga kitalál az bármennyire is.. .khm.. „jó”, nem tud segíteni rajtunk – jelen esetben.
-hát akkor mi tud segíteni rajtunk, jelen esetben?
-Egy..öhm.. „dolog”..