7., rész – Tortugán

-Egy dologgal juthatunk ki. Ha..szóval..
-Igen, Miss Crue –pislogott Jack
-Hát..nem lényeges.
Jack felhúzta a szemöldökét.
-Nem? Akkor mégis kiszabadulhatunk, anélkül a dolog nélkül?
-Meglehet. –felelte makacsul a lány.
-Áh, Miss Crue! –szólt vidoran Jack- magáról kézi könyvet kéne írni, hogy elolvasgassam szabadidőmben, és akkor talán valamicskét kiigazodnék magán.
-Az is egy megoldás.
-Van más is? Kérdezte Jack.
-Van.
-No és mi lenne az?
-Ha megismer. Közelebbről. –mondta Rachel, majd elfordult. Tudta, hogy szavai milyen hatást keltenek.
És valóban, Jack elvigyorodott. Enyhén ráharapott a nyelvére, majd összehúzta szemöldökét, és csak nézte a gondolkozó Rachelt. Nézte a lány gyönyörű, gondolkodó arcát, a selymes, sötétbarna haját, és a démoni, szinte neonfényű zöld szemét. (mint az OTP-s, „megbízunk egymásban”-os reklámban XD) A két szempár szépen járt körbe a hajón, majd megállt egy rá szegeződő, csillogó barna szemen.
-Kapitány? –kérdezte, furcsamód nem gúnyosan, és fintor nélkül.
-Igen? –kérdezte Jack, de még mindig nem vette le tekintetét a lányról.
-Valami.. baj van?
-Óh, semmi, minden a legnagyobb rendben. –mondta a kalóz, majd felemelte kezét, behajlítva a könyökét, és körbeforgatta a csuklóját. Ezek az idétlen mozdulatok már megszokottak voltak nála, és inkább az volt a furcsa, ha normálisan mozog.
-Akkor.. miért bámul? –ugyan senki nem figyelte őket, mindenki a legnagyobb elfoglaltsággal aludt, vagy félálomban motyogott valamit, de a lány suttogóra fogta hangját.
-Elvesztem a bűbájos tekintetében, Miss Crue. –nézett sunyin Jack.
Rachel erre nem felelt. Vagy nem jutott eszébe valami olyan, amivel visszavághat, vagy talán nem is akart..
-Gyeeerünk, alamuszi kutyáák! Mozgás! Kikötöttünk! –mondta egy matróz, aki falába koppanásaival kísérve ledöcögött a lépcsőn, és kinyitotta a cellákat. –nem ajánlom, ugyanis meg sem érzem, veled ellentétben... –mondta Jack legénysége egy tagjának, aki egy kést rántott elő, és rá szegezte.
-Tedd el! –mondta Jack, majd elindultak.
-Hová tartunk? –kérdezte Rachel.
-Hogy hová? Azt majd meglátod, cicukám! –felelte vidoran a matróz, majd megállt. Marvolo előjött a kabinjából, és végignézte az előtte álló embereket.
-Eladjuk mindegyiket. A lány marad- mutatott Rachel-re.
-Micsoda? –kérdezte az említett
-Eladnak minket? –álmélkodott Elizabeth, Willhez bújva.
-Igen! El! Szép kis rabszolgának, vagy talán eladunk Port Royal-nak, vagy a Kelet-Indiai társaságnak – vigyorgott a kapitány.
-És mi lesz velem? –kérdezte Ree.
-Veled, aranyom? Te még értékes lehetsz! –Marvolo felnevetett, és a legénység csatlakozott hozzá. Amint befejezték, elkezdtél lökdösni őket a kötelek felé, és lemásztak a hajó oldalán.
Egy kikötőbe értek. Ismerős volt ez a hely, nagyon is. Mindenkinek.
-Tortuga. –nézett körbe Jack- itt is régen jártam már..
A hely, azt a képét mutatta, amit eddig bárki látott, amikor megérkezett. Ám az emberek elkerülték Marvolot, és a „kis csapatát”. Csak gyors pillantásokat vetettek rájuk, majd el is siettek a közelből, amerre jártak csak a halhatatlan kalózok jártak.
-Ugyanaz, mint eddig. Bemegyünk egy kocsmába, itt maradunk egy ideig, majd újra vízre szállunk. Ám már kevesebb emberrel..- vigyorgott a kapitány.
*
Hamar leszállt az éj, a kocsmákból kiáltások, és koccintások hallatszottak. Marvolo már jópár korsót kiürített, legénysége is- hordókban.
Jack ült az asztalnál, egy sarokban, és nézte, ahogy Rachel szomorúan nézegeti a tájolóját.
-Merrefelé mutat? –kérdezte.
-Amerre kell neki. –jött a komor válasz.
-Kérem, Miss Crue. –mondta Jack, majd a lány mellé ült a falhoz. – megnézhetem?
-Nem! –felelte a lány, majd a hátát nekitámasztotta a falnak.
-És ön megnézi az enyémet? –vigyorgott a kapitány.
-Üeh.. –fintorgott Rachel. – nem vagyok kíváncsi a maga szíve leghőbb vágyára.
-Kevés az önbizalma.. –motyogta magának Jack. – no de mindegy! Hamarosan elválnak útjaink, úgysejtem.
-Látom, örül. –szólt hidegen a lány.
-Óh, nem nem! Dehogy.. Azt hittem, maga örül, és ha örül, örülne ha örülnék.
-Jaj Jack, nem mindegy?
-Nem hinném, hogy mindegy lenne. Rachel.
Erre a lány már nem szólalt meg. Továbbra is szomorúan nézett maga elé, majd fejét a kapitány vállára hajtotta.
-Azért nekem hiányozni fogsz, Jack. – szólt.
A férfi elnémult. Bizonyára meglepte ez a kijelentés.
Aztán mégis megszólalt:
-Nekem is hiányozni fogsz, Ree. –mondta, majd szembefordult a lánnyal.
Egy ideig csak egymás szemébe bámultak. Egy csillogó szempár, ami olyan fényesen ragyog, mint a friss, sötétzöld füvön a felkelő nap által megvilágított harmatcseppek, és egy másik csillogó szempár, ami olyan barna, és fényes, akár a vele szembenéző szemek gazdájának hajfürtjei.
-Mi lenne, ha megváltoztatnám a döntésemet? –kérdezte teljes komolysággal a hangjába Rachel.
-Milyen irányban? –kérdezte Jack, és arca közeledni kezdett a lányhoz.
-Nem is tudom.. –mosolyodott el Ree, majd ajkaik egy csókban forrtak össze. Akkor mindkettőjük számára kikapcsolt a világ, eltűntek a rumospalackok, a részeg emberek, a matrózok, Marvolo, és mindenki más. Hasonló érzés volt, mint a szabadság.. Ahogy a tenger illata betölti a levegőt, és látszik a horizont.. Ahogy a vitorlák lobogása, és a víz zúgása cseng a fülekben.. Minden szép pillanatot egybefoglalt.
Amikor elengedték egymást, újból egymásra szegeződött a két szempár. Csak némán nézték egymást. És mintha a két szín összefolyt volna, ahogy tükröződött az egyik a másikban...

A reggel aranysárga napsugarakat, és lágy melegséget hozott az egész helyiségbe. Rachel Jack kajaiban aludt, aki az ő fejére döntötte fejét. Furcsa volt így látni, pont őket, akiket soha nem képzeltek volna el egy méternél közelebb egymáshoz.
Amikor Rachel felébredt, nagyon meglepődött, és azonnal eltávolodott Jacktől, mire ő felébredt.
-Miss Crue?
-Öh.. mi történt?
-Úgy hiszem, megváltoztatta a döntését. –vigyorgott a kapitány.
-Mi? Nem! Én csak..
-Oh, kérem, csak ne az italra fogja..
-Tszh... –a lány felállt, majd elsétált máshova, magárahagyva a kissé zavarodott kapitányát.